category big
Írta:  Administrator

Fűszeres lencsefőzelék

Fűszeres lencsefőzelék

A lencse diófasírttal valódi fehérjebomba, és önmagával sűrítve, tárkonnyal, mustárral fűszerezve az íze is remek. L. még diós lencsekrém, török lencseleves, lencse-dahl

Hozzávalók kb. 4-6 adag: 50 dkg lencse, 1 nagy vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2-3 ek. (olíva)olaj, só, bors, 2-3 babérlevél, 1-1 tk. római kömény, dijoni mustár, tárkony, csipetnyi kakukkfű és ízlés szerint frissen facsart citromlé.

Az átválogatott lencsét érdemes előző este vízbe áztatni (l. Hasznos). Az apró kockákra vágott hagymát kevés vízben párolva kissé puhítsuk meg, majd adjuk hozzá a beáztatott lencsét. Sózzuk és borsozzuk, dobjuk rá a babérokat, és öntsük föl annyi vízzel, amennyi jó ujjnyira ellepi. Fedő alatt főzzük kb. 25-30 percig, amíg a lencse megpuhul. Közben ha kell, öntsünk még rá kevés vizet. Adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, az olajat, és ízlés szerint alaposan fűszerezzük meg a köménnyel, mustárral, tárkonnyal, citrommal. Végül vegyünk ki a főzelékből egy jó merőkanálnyit és botmixerrel pürésítsük, majd a pürét visszakanalazva ezzel sűrítsük be a főzeléket. Korianderes diófasírttal tálalva valódi fehérjebomba.
Másképp: A lencséhez illik a koriander, a kömény, a menta (mindegyik jótékony ellenszere a puffadásnak), de kísérletezhetünk rozmaringgal, zsályával, majoránnával, petrezselyemmel vagy az arab Bahara fűszerkeverékkel is. Feltétként pirított hagymakarikák, sült zellerhasábok, sült céklatallérok, de pirított kelbimbó is illik a fűszeres lencséhez.

Hasznos: Az egyik legrégibb kultúrnövény a szaporaság, termékenység, az anyagi jólét jelképe. A barna száraz lencsét főzés előtt érdemes néhány órára vízbe áztatni, hogy gyorsabban megpuhuljon. (Az áztatóvizet öntsük le az áztatás közben lebomlott, gázképződést, puffadást okozó oligoszacharidokkal együtt.)
A tápanyagokban gazdag lencse még a hüvelyesek közül is kiemelkedik magas, 25-28%-os fehérjetartalmával és kedvező aminosav-összetételével, ráadásul könnyebben is emészthető, mint például a bab vagy a borsó. Jelentős, 50-60%-os szénhidráttartalma ellenére alacsony a glikémiás indexe, azaz a szénhidrát optimálisan, lassan szívódik fel belőle szervezetünkben. A rostdús lencsében van még A-, B1- és B2-vitamin, folsav - várandósoknak különösen ajánlott, mert egy adag lencse fedezi napi folsavigényünk 90%-át. Ásványi anyagok közül káliumban, vasban és cinkben gazdag. 2016 a hüvelyesek nemzetközi éve.

Környezet: A lencse hazánkban július első felében érik, szárítva jól tárolható, éven át kapható hazai termény. A helyi, közelben termő idényzöldségeknek jóval kisebb a szénlábnyoma, mint a távolról szállítottaké (például a spanyol fóliasátrakból érkező téli cukkinié vagy paradicsomé, a marokkói paprikáé, a kínai zacskós szárított babé vagy a kanadai lencséé), lásd élelmiszer-kilométerek. Lelőhelyeket a hazai termés beszerzéséhez itt találsz.
Tudod, melyik zöldségnek, gyümölcsnek mikor van szezonja hazánkban? Itt tesztelheted.

Tudj meg többet: Hétköznapi kalauz