category big
Írta:  Administrator

Morzsás szilvás

Morzsás szilvás

Nagyi morzsás szilvás sütije örök kedvenc. Szilvaérés idején, akár lekvárbefőzés mellett is érdemes nekilátni, gyorsan elkészül. A családi receptet kicsit megreformáltuk, egyszerűbb (szerintünk finomabb) és kevésbé kalóriadús lett. Némi állati fehérje van benne. L. meggyes mákos, borított almás, bögrés biosüti, csokidió, almás palacsinta

Hozzávalók: 5 dkg puha vaj, 2 evőkanál tejföl, 2 tojás, 5 dkg cukor, 15 dkg liszt ízlés szerint vegyesen (2/3 rétesliszt, 1/3 teljes kiőrlésű rozsliszt), 1 tk. szódabikarbóna (vagy sütőpor), 0,5 kg lédús, érett szilva, 5 dkg dió, őrölt fahéj. A morzsához: 3 dkg puha vaj, 2-3 evőkanál liszt, 3 dkg cukor, 5 dkg darált dió, őrölt fahéj.

A morzsával kezdjük: a hozzávalókat alaposan dolgozzuk össze és az egészet tegyük a hűtőbe. Folytassuk a szilvával és a dióval. A szilvát mossuk meg, vágjuk négy hosszúkás gerezdre, a diót daráljuk le, néhány gerezdet tegyünk félre a díszítéshez. A tésztához először a vajat a cukorral, a tejföllel és a tojásokkal keverjük simára, majd alaposan (hogy sok levegő kerüljön bele) dolgozzuk össze a szódabikarbónás liszttel. A sűrű tésztát kanalazzuk egy kivajazott (kb. 20x20-as) sütőformába, simítsuk el a tetejét egyenletesre. Szórjuk meg fahéjas dióval, majd héjával lefelé (hogy ne áztassa el a tésztát) sűrűn rakjuk meg a szilvagerezdekkel. A szilvákra egyenletesen morzsoljuk rá a cukros-diós keveréket, és mehet is a sütőbe. Sütés előtt, díszítésként szórhatunk rá durvára vágott diót és apróra vágott szilvadarabokat. Közepes lángon (kb. 180 fok) 30-35 perc alatt kész.

Hasznos: A sütihez kevesebb állati zsiradék kell, a dióban van elég. Az olajos magvak közül a diónak a legnagyobb az omega-3 zsírsavtartalma, és a dió az egyik legkiválóbb növényi fehérjeforrás. Gazdag élelmi rostban, E- és B-vitaminokban, magnéziumban. Héjastól szellős, száraz helyen tárolva egy-két évig, tisztítva, légmentesen dobozba zárva pedig 2-3 hónapig is eláll a hűtőben.
A szilvában sok az A- és B2-vitamin, C-vitamin-tartalma elősegíti a vas felszívódását. Kitűnő kálium-, kalcium- és vasforrás. A rostdús szilva serkenti az emésztést, a szervezet méregtelenítését. Sütéshez, befőzéshez az érett, de nem túlérett szilva az igazi.
Üvegbe zárva: Az érett, édes szilvából kimagozva, félbevágva 15-20 perc forralással (a lényeg, hogy a főzőedény egész tartalma jól átkeverve alaposan felforrjon, és a hőtől minden bomlasztó elpusztuljon) cukor- és tartósítómentes, kissé híg, gyümölcsdarabokkal teli lekvár főzhető. Csak dunsztolni kell, és a kamrapolcon egy-két évig eláll. Ez a télire üvegbe zárt lekvár tulajdonképpen natúr szilva, ezért ha kibontjuk, télen át sokféleképpen hasznosíthatjuk. Süteménybe, gyümölcsrizsbe vagy csak kenyérre kenve egyaránt finom, sőt tepsibe öntve, a sütőbe téve be is sűríthetjük, de fűszeres, pikáns mártás, ún. szilva csatni (chutney) is készülhet belőle.

Környezet: A sütőt csak a kelt (élesztős) tésztákhoz kell előmelegíteni, takarékoskodjunk az energiával. Hús ugyan nincs a morzsás szilvás sütiben, de állati eredetű fehérje igen. Itt megtudhatod, mekkora például a tojás szén- és vízlábnyoma. A szilva, a dió hazánkban is régóta terem, a szilva fajtától függően nyár elejétől ősz végéig érik, a dió szeptember végétől október közepéig gyűjthető. A helyi, közelben termő idénygyümölcsöknek, -zöldségeknek jóval kisebb a szénlábnyoma, mint a távolról szállítottaké, lásd élelmiszer-kilométerek.
Tudod, melyik zöldségnek, gyümölcsnek mikor van szezonja hazánkban? Itt tesztelheted.

Tudj meg többet: Hétköznapi kalauz